HÖK-ös vizsgafelvétel 16:52-kor?

Halmi Eszter, az ÁJK HÖK oktatási elnökhelyettese 8 perccel a jelentkezés megnyitása előtt már regisztrálva volt egy vizsgájára. Egyes hírek szerint ez nem egyedi eset volt, más vezető HÖK-ösöknek is korábban nyílt meg a regisztráció. Az ügyben más furcsa körülmények is vannak. Interjú Halmi Eszterrel a cikk végén.



"Választhattam, hogy vagy csinálom a saját dolgomat, és csak utána foglalkozom mindenki mással, vagy pedig folyamatosan segítek, a kritikus percekben is." Többek között ezzel magyarázta Halmi Eszter, hogy miért jelentkezett hamarabb a vizsgájára. Eszter, az ELTE ÁJK HÖK oktatási elnökhelyettese két héttel ezelőtt, szerdán, a vizsgajelentkezéskor már 16:52-kor regisztrálva volt annak ellenére, hogy a jelentkezési időszak csak 17:00-kor nyílt meg.

A facebook ereje


A hír a 2010-es évfolyam facebook csoportjában derült ki. A vizsgajelentkezés 28-án délután ötkor nyílt meg. Ahogy a képen látszik, Halmi Eszter a vizsgajelentkezés napján már 5 óra előtt előtt regisztrálva volt. A csoportban szélsőséges indulatokat váltott ki a hír: "Botrányosnak tartom, hogy csak azért, mert te vagy az oktatási alelnök, előjogaid vannak az átlaghallgatókkal szemben! Egy tíz fős ÖJT vizsgára a legjobb fej tanárhoz bejelentkeztél előre".

Volt, aki védte az alelnököt: "Aki ismeri az Esztert, az pontosan tudja, hogy nem előnyszerzés végett használta ezt a funkciót..." - "Még ha nem is előnyszerzés végett használta, akkor is előnyt szerzett" - válaszolták.

"Mindenesetre bántja az ember igazságérzetét" - foglalta össze valaki. Hogyan lehetséges tehát az, hogy Eszter korábban jelentkezett?


Utólag Halmi Eszter már máshogy magyarázta az esetet. Oktatási feladatai és a hallgatókért vállalt felelőssége helyett a Neptun tesztelésére hivatkozott. Két héttel az események után a következőket mondta:

Hogy történt ez az egész, hogy volt az lehetséges, hogy fel tudtad venni a vizsgát korábban? 
Nem én vettem fel, rajtam tesztelték a Neptunt, ezt hívják, ha jól tudom stressz tesztnek. Én nem tudtam volna hamarabb felvenni, nekem ugyanolyan hallgatói hozzáférésem van, mint bárki másnak. 
Akkor miért nem két nappal korábban tesztelték például? 
A tesztelésnek az a lényege, hogy telített legyen a Neptun. Két karnak volt akkor egy időpontban a vizsgafelvétel és az összes férőhely be van telve ilyenkor, ezért kell ekkor tesztelni. 
Tehát veled azt tesztelték, hogy a Neptun ilyen terhelés mellett tud-e rögzíteni egy vizsgafelvételt? 
Igen, hogy összeomlik-e.

De vissza november végére. A hír sok embert megmozgatott: néhány óra alatt több, mint 64 komment érkezett a bejegyzésekre, izzott a levegő a 2010-es csoportban. Az események addig vezettek, hogy Halmi Eszter bejelentette: minden vizsgáját leadja.


Ez valóban így is történt, Eszter tényleg leadta a vizsgáit és átszervezte a vizsganaptárát. Az eset látszólag megnyugtatóan befejeződött: a HÖK elnöksége és a Küldöttgyűlés megtárgyalta az esetet és eldöntötték, hogy ilyen nem fordulhat elő még egyszer. Bubla Áron, a HÖK elnöke külön kifejezte nemtetszését és határozottan felszólította Esztert a vizsgaidőpontok leadására.

Gyanús körülmények


Eszter is említette, hogy két karnak egyszerre volt a vizsgajelentkezés, ez a másik kar a TáTK volt. Az mindenképpen érdekes, hogy ott nem volt szükség a Neptun tesztelésére és senki sem volt regisztrálva a vizsgaidőpontokra a jelentkezés megnyílta előtt néhány perccel. Elgondolkodtató az is, hogy miért pont az ÁJK-n kellett volna tesztelni az egész ELTE-re kiterjedő Neptunt, mikor két másik karon (TÓK és BGGyK) már egy nappal korábban, 27-én lezajlott a vizsgajelentkezés. A Neptun egyébként sikeresen szolgál ki évek óta nagy egyetemeket (BME, Corvinus), a tesztelés ezért is furcsa.

Állítólag nem Halmi Eszter volt az egyetlen ÁJK HÖK-ös, aki hamarabb jelentkezett a vizsgákra. A helyzetre rálátók beszámolója szerint több vezető HÖK-ös is érintett volt és köztük futótűzként terjedt a hír, hogy Halmi Eszter jelentkezése kiderült, ezért mindenki adja le a vizsgáit.

Eszter eleinte a rengeteg teendőjével, napi száz oktatási témájú emaillel és a hallgatókért érzett felelősségével magyarázta a korai vizsgajelentkezést. Ez nem mindenki szerint lehet kifogás: "Önként vállalta. Legalább 4-5 éve HÖK-özik a BTK-tól kezdve az ÁJK-ig, valamiért csak akarta, senki sem kényszerítette, hogy jelöltként induljon. Volt más jelentkező is a posztra." Két héttel az események után Eszter már a Neptun tesztelésével magyarázta a korai regisztrációt.

Ezen felül kérdéses az is, hogy Eszter leadta volna időpontjait akkor is, ha az ügy nem derül ki. Az eset egy nappal a vizsgajelentkezés után derült ki, ez alatt az idő alatt lett volna lehetőség a tesztelés miatt felvett vizsgák leadására, erre azonban nem került sor.

A bizalom megingott


Az ügy következményei tovább terjedtek. E hét csütörtökön, a HÖK Küldöttgyűlésén bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Halmi Eszter ellen. A szavazáson nem jelent meg elegendő számú képviselő, ezért a jelentős többség ellenére az indítvány elbukott.

Eszter egy nappal később, pénteken az alábbiakat mondta:

Gondolkoztál azon, hogy lemondj emiatt?
Igen, persze, gondolkoztam rajta. Egyeztettem az elnökséggel, ők azt mondták, hogy semmiképp se mondjak le, hiszen vizsgaidőszak is van...
Tehát akkor nem tervezed, hogy lemondasz? 
Ezt még nem tudom, vizsgaidőszak jön... Ezt még nem tudom, de gondolkoztam rajta természetesen.


Sikerült telefonon elérni Esztert és válaszolt is a kérdéseinkre. A teljes interjú egyben:

Hogy történt ez az egész, hogy volt az lehetséges, hogy fel tudtad venni a vizsgát korábban? 
Nem én vettem fel, rajtam tesztelték a Neptunt, ezt hívják ha jól tudom stressz tesztnek. Én nem tudtam volna hamarabb felvenni, nekem ugyanolyan hallgatói hozzáférésem van, mint bárki másnak. 
Akkor miért nem két nappal korábban tesztelték például? 
A tesztelésnek az a lényege, hogy telített legyen a Neptun. Két karnak volt akkor egy időpontban a vizsgafelvétel és az összes férőhely be van telve ilyenkor, ezért kell ekkor tesztelni. 
Tehát veled azt tesztelték, hogy a Neptun ilyen terhelés mellett tud-e rögzíteni egy vizsgafelvételt? 
Igen, hogy összeomlik-e. 
Akkor miért nem vették fel 16:52-kor és adták le például 16:55-kor? 
Akkor én nem láttam azt, hogy felvették-e a vizsgákat. Amit a tesztben csinálnak, azt én nem látom azonnal az éles Neptunon, ha belépek. 
Hogy döntötték el, vagy ki döntötte el, hogy milyen vizsgákra jelentkezzenek a nevedben a teszt során? 
Mindig mindent az oktatásison tesztelnek, ehhez hozzájárultam. Egyébként is kértem segítséget a TO-tól, mert átvettem tőlük a munkát. Csak négyig volt TO, a vizsgajelentkezés ötkor volt és mindenki engem tudott csak hívni, a TO nem volt telefonon elérhető. Segítséget kértem tehát, de azt nem gondolta senki, hogy a teszteléssel maradnak bent a vizsgák. Azért ezeket a vizsgaidőpontokat tesztelték, mert nekem ez volt leadva. 
Hogyhogy ez volt leadva? 
Megkértek, hogy hadd teszteljék rajtam és bekérték tőlem, hogy milyen vizsgákon teszteljék. Én megadtam az összes vizsgát, de azóta ezeket már leadtam, ezt biztos tudod. Átszerveztem az egészet. Az egész ügy nagyon rosszul jött ki, engem nagyon rosszul érintett. 
Gondolkoztál azon, hogy lemondj emiatt? 
Igen, persze, gondolkoztam rajta. egyeztettem az elnökséggel, ők azt mondták, hogy semmiképp se mondjak le, hiszen vizsgaidőszak is van... 
Tehát akkor nem tervezed, hogy lemondasz? 
Még nem tudom, vizsgaidőszak jön... Ezt még nem tudom, de gondolkoztam rajta természetesen.

2 megjegyzés:

  1. LOL. "A Neptun egyébként sikeresen szolgál ki évek óta nagy egyetemeket (BME, Corvinus), a tesztelés ezért is furcsa." A politikához nem értek de technikailag mindkét fél butaságot ír.

    VálaszTörlés
  2. Szoftverfejlesztőként biztosan állíthatom, hogy ez a stressz-tesztelős történet egy nagy kamu. Wikipedia: "stress testing focuses on identified transactions, pushing to a level so as to break transactions or systems". Vagyis a cél ilyenkor az, hogy addig növeljük a terhelést, amíg a rendszer meg nem hal. Mindezt 10 perccel a jelentkezés kezdete előtt?! Na persze. Amúgy meg egy ilyen teszthez több száz, vagy akár ezer - legtöbbször automatizált - kliensre van szükség, egyetlen hallgató és 5-10 vizsgajelentkezés messze nem elég. Nem tudom, ki találta ki ezt a történetet, de igazán konzultálhattak volna legalább egy hozzáértővel, mert ez így nettó marhaság.

    VálaszTörlés